A császári és királyi Conrad báró debreceni 39. gyalogezred

 

"A császári és királyi Conrad báró debreceni 39. gyalogezredet 1756-ban alapította Pálfy János gróf, mely ezred később felvette a 39-es hadrendi számot (1769-ben) és Debrecenbe települt (s lett Debrecen „háziezrede”), 1914-től Conrad von Hötzendorf, a Monarchia haderejének vezérkari főnöke, gyalogsági tábornok lett az ezred tulajdonosa (az Ő neve szerepel az ezred teljes megnevezésében).
1855-től az ezred három zászlóalja Bécsben, egy pedig Debrecenben állomásozott és ez így volt az első világháború kitörésekor is.
I. Ferenc József 1914. július 25-én rendelte el a részleges mozgósítást Szerbia ellen, ennek keretében a császári és királyi 39. gyalogezred is megkapta a mozgósítási parancsot. A Szerbiának küldött hadüzenet után július 31-én a 39. gyalogezrednél is elrendelték az egész Monarchiára kiterjedő általános mozgósítást. A mozgósítás idején az ezred parancsnoksága, valamint I., III. és IV. zászlóalja Bécsben, II. zászlóalja pedig Debrecenben állomásozott (a Károly Ferenc József, vagy más néven Pavilon laktanyában). Debrecenben volt az ezred pótkerete, kiegészítési és felszerelési állomása, így hadbavonulás előtt Bécsből Debrecenbe kellett szállítani az ezred Bécsben állomásozó részét (hadilétszámra emelés miatt). Előbb (1914. július 31-én) a II. zászlóalj, majd pár nap múlva a Bécsből Debrecenbe érkező csapattestek is megérkeztek a déli hadszíntérre.
Az ezred hadkiegészítő területét ekkor Debrecen és Hajdú vármegye, valamint Bihar vármegye egyes járásai képezték.  Az ezredet a déli frontról hamarosan az északi frontra vezényelték, amely a 17. hadosztály részeként 1914. augusztus 30-án esett át a tűzkeresztségen – egy véres ütközetben – Rohatynnál. Az olasz hadüzenet után a 39-esek 1915. májusától az olasz fronton – az olasz-osztrák határ védelmében – a karinthiai Alpok havasaiban, magaslatain láttak el védelmi feladatokat, majd a Doberdóra irányították őket (1915. október), ahol a 3. isonzói csatától volt az ezred meghatározó alakulata a harcoknak. A 39-es katonák életéből és első világháborús fronton töltött időszakából most csak az egyik legjelentősebb – az olasz hadszíntéren, a Doberdón töltött időszak és az ott folytatott küzdelmek, átélt nehézségek, kialakult körülmények –  kerülnek röviden megidézésre.

Doberdó

A Nagy Háború kapcsán sokaknak ismerős Doberdó szó több jelentéssel is bír. A Doberdó a magyarok számára szimbolikus jelentéssel bíró fogalom, mely a magyar katonai hősiesség egyik jelképévé vált az elmúlt 100 év alatt. Jelenti egyrészt Doberdo del Lago kicsiny települését – a mai Olaszország területén, az Isonzó folyó alsó folyásától keletre –, ugyanakkor azt a nagyobb területet is, ahol e település található. Az I. világháború szempontjából pedig azt a frontszakaszt, ahol számos Osztrák-Magyar Monarchia-beli alakulat, köztük a debreceni 39. gyalogezred is vívta elkeseredett harcait.  Az olasz front számontartott 12 isonzói csatájának első 6 csatája folyt a Doberdó-fennsíkon, ezután áttevődtek a harcok a Comeni-fennsík területére.
A háború ezen frontszakaszán is harcoló Zalka Máté így mutatja be a Doberdót, azonos című regényében: „A Doberdó név számunkra nemcsak a falut jelentette, hanem a körülötte elterülő lapos, tíz-tizenöt kilométer hosszúságú, dél felé nyúló fennsíkot is. Ez a gyér növényzetű sziklás vidék volt az olasz front isonzói szakaszának egyik legtöbbet vértől áztatott területe. A Doberdó szónak visszhangja a magyar fülben: dob, doboló. Talán e véletlen folytán kapták föl éppen ennek a falunak a nevét, hiszen nemcsak Doberdó község alatt folyt a vér. (…) De az egész frontszakaszt Doberdó névre keresztelte a magyar katonaság, mert ez a doboló szóra emlékeztető név felidézte képzeletében a szüntelen pergőtüzet, a vérfergeteget. Doberdónak már ’tizenöt’ végén is elég gyászos híre volt a hadseregben, de ’tizenhat’ elején ez az elnevezés egyértelmű volt a halálmezővel.”
Lépes Győző is bemutatta a Doberdót, mégpedig a 39. gyalogezred szemszögéből. Leírása szerint a harc már három hónapja tombolt az Isonzó-fronton (1915-ben), midőn az ezred annak, az olaszok által legjobban ostromolt szakaszára, a doberdói Karszt-fennsíkra érkezett. A doberdói fennsík említése békében egy rendkívül vízszegény sziklatengert idézett az ember szeme elé, 1915-17-ben ez a név számukra poklot, majd temetőt jelentett, később pedig szentéllyé vált.

Már a frontszakaszra érkezésük előtt hallották és kevés nap múlva már maguk is érezték, hogy itt, hevességében minden más európai harctereken vívott harcokat messze felülmúló küzdelem folyik. Hiszen itt minden robbanó gránát vagy akna ezer és ezer kőszilánkkal szaporodva sebezte és ölte a hevenyében összerakott kőfalak mögött, alig egy méter mélyre vésett árkokban kuporgó védőket.
A szétrombolt állásoknak helyreállítása, vagy új árkok kicsákányozása, esetleg villanyfúrógépekkel való mélyítése, pihenőhelyek, kavernák (mesterséges barlangok, sziklamélyedések) fúrása, robbantása, akadálydrótnak, deszkaanyagnak, homokzsákoknak előreszállítása csak rendkívüli fáradtság és emberveszteség árán, csak igen lassan volt eszközölhető. Mindez főképpen csak éjjel történhetett, mivel a nagy számbeli fölényben lévő ellenséges repülők és kötött léggömbök a 39-esek minden megmozdulását kényelmesen megfigyelhették és tüzérségük a mi állásainkat, valamint tartalékainkat tetszés szerint tűz alá vették. Ágyúik számban és hordképességben a mieinket jóval fölülmúlták és – ami a legkellemetlenebb volt – állásaink ellen sok helyen oldalazólag hatottak.
Légelhárító lövegünk a hadtestnél ekkor még egy sem volt és csak tábori és hegyi ágyúkat használtak, kisegítő eszközök alkalmazásával, földi légvédelemre. Ezek nem sokat értek, hiszen az akkori legjobb repülőelhárító ágyúknak is csak kb. 10.000 lövésre esett egy repülőgép találat (a háború végére ez az arány 1.000 lövésre eső egy találatra javult).
Hogy az ellenséges robbanó lövedékek hatása mérsékelve legyen, 3-4 csatár közé harántgátakat építettek a lövészárokban (1916 körül viszont megszüntették ezt a fülkerendszert, mert az egyre fiatalabb korosztályok miatt meg kellett könnyíteni a lövészárkokban a kommunikációt, a vezetést). A lőrések nagy terméskövekből készültek és azokat acélpajzzsal látták el, homokzsákokkal bélelték ki. Az egész kis fészek (lövészárok) mindaddig bizonyult biztosnak, míg az odalőtt számtalan gránát és akna közül egy el nem találta és védőire nem döntötte az egészet.
Ha az ellenség irányából fújt a szél, a munkától, harctól kimerült emberek az állások előtt heverő, temetetlen és oszlásnak induló hullák szaga miatt, az orrba dugott formalinos gyapot dacára sem voltak képesek egy falat ételt, vagy korty vizet elfogyasztani. Esős idő esetén az árkok hamarosan térdig megteltek vízzel meg a homokzsákok vörös agyagának levével és az abban meglapuló emberek zsebéből a lyukaikból kiöntött patkányok rágták ki a száraz kenyeret.
A háború 15. hónapjában, a galíciai, kárpáti csaták és karinthiai harcok után ide jött a 39. gyalogezred és ekkor vette a doberdói sivár karszttenger védelmének legborzasztóbb, de egyúttal legdicsőségesebb része kezdetét.

 

József főherceg, hadtestparancsnok visszaemlékezése a 39. gyalogezredről

A Doberdó védelmét József Ágost főherceg (osztrák főherceg, magyar királyi herceg, a Habsburg-dinasztia magyarországi ágának tagja, a Doberdón harcoló magyar alakulatok, a VII. hadtest parancsnoka, akit a magyar katonák közötti népszerűsége folytán „József apánkként” emlegettek) és hadteste látta el 1915. július 6-ától. A VII. hadtestbe tartozó 17. közös hadosztály és 20. honvéd hadosztály ezredei mind magyarok voltak. A debreceni 39. gyalogezred másik három közös ezreddel együtt a 17. közös hadosztályba tartozott. (A 20. honvéd hadosztályba pedig többek között a 3. debreceni honvédezred.)
József főherceg, tábornagy így vall egyik kedvenc ezredéről, a debreceni 39-esekről, s azok első világháborús részvételéről:
„(…) Az ezred összesen közel három évig állott vezetésem alatt és nap-nap után szemtanúja voltam emberfölötti véres küzdelmeinek. Sokszor könnybe lábadt szemmel láttam, vagy olvastam fényes sikereit, vagy száraz leírásukat és a haza elesett vértanúinak szörnyű nagy számát.
Midőn 1914. november végén Sztropkón kétségbeejtő helyzetben átvettem a VII. hadtest parancsnokságát, a mindjobban visszaszoruló, siralmas állapotban lévő kimerült, kiéhezett csapataimat szorongató orosz óriás túlerő betóduló-félben volt imádott hazánkba és már-már megsemmisülés előtt állott a hadtest, akkor a 39-esek emberfölötti megerőltetéssel, utolsó erejüket latba vetve, oldalba támadják az orosz tömegeket. Elkeseredett tusában visszavetik a hatalmas ellenfelet és lélegzethez jutunk, s a 39-esek döntő eredményű fegyverténye lehetővé teszi, hogy gyülekezve, új ellenállást fejthessünk ki, majd pár nappal később mi induljunk ellentámadásba, mely kiveri messze Duklán túlig a betört oroszoknak híres szibériai csapatait. Ettől kezdve a rettenetes kárpáti téli csaták vértengerében minduntalan fölragyog a 39-esek tündöklő hősiessége. 1914. XII. 13-án saját szemeimmel látom őket kitörő lelkesedéssel a Dukla fölötti magaslatokat elfoglalni és az egész megszálló orosz csoportot elfogni.
Nagycsertész, Radivoj, Szálnok megannyi szörnyű tusa és ragyogó tettek színhelye, hol a hajdúság dicső fiai halhatatlan babérokat arattak, súlyos véres áldozatok és szenvedések árán, a legnemesebb vitézségnek magasztos példáját arany betűkkel hadtörténelmünk lapjaira írva.
A húsvéti nagy csatában az óriás orosz erő utolsó kísérlete, a Kárpátok vonalának áttörése, a magyar szilaj ellenálláson törött meg. A hadseregparancsnok csodálatát fejezte ki nekem a minden elképzelhetőt fölülmúló szívósság miatt, mellyel derék csapataim, az első között a 39-esek, minden ellenséges támadást vérbefojtva, elkeseredett kézitusákban vertek vissza, még akkor is, midőn már a két szomszéd hadtest messze visszaszorult és Ratko Dimitriev fölszabadult erejével, megduplázott hévvel nekem rontott.
A karinthiai egetverő havasok nehéz vállalkozásai között, midőn egy különösen veszélyes föladatra önként jelentkezőket kerestek, az egész ezred ajánlkozik lelkesen. Az alföld fiai a Dolomit sziklaóriások halálos veszélyeit semmibe se veszik, hogy szorongatott bajtársaik segítségére siethessenek.  
A 22 napig tartó harmadik Isonzói csatában a harcterek legvéresebbikében, a Doberdói-fennsíkon, a legelkeseredettebb szuronyküzdelmekben, a pergőtüzek leírhatatlan poklában, halhatatlan vitézséggel állja az olaszok hullámverésszerű hatalmas támadásait és hullahegyek maradnak a szörnyű tusák helyén, de a 39-es minden rohamot keményen kitartva nagy áldozatokkal visszaver, vagy a betört ellenséget újból kiveti állásaikból. A szenvedések netovábbja! De a hajdú hősök nem törődve ezzel, híven és büszkén, emberfölötti áldozatkészséggel teljesítik súlyos föladatukat. Ellentámadásokat láttam, hol a bekötetlen sebesültek utolsó erejüket összeszedve, mindent feledve csatlakoztak a rohamozókhoz, vagy utánuk bicegtek, áthatva az áldozatkészség netovábbjától és résztvettek a kézitusában, csak hogy magyar becsülettel a győzelmet minden áron kivívják. (…)
A háború végéig bárhol találtam a 39-eseket, mindenütt a régi doberdói hősiességgel és hűséggel teljesítették súlyos szent kötelmüket.
Nevük a háborúban magasztos fogalommá lett, mely a magyar dicsőség arany koszorújába számtalan fényes levelet fűzött.
Sok ezer hősi halottjuk előtt, vérző, de büszke szívvel hajtok térdet! Fölmagasztalt emlékük szent nekem és él bennem utolsó leheletemig, mint azon sziklaszilárd hitnek egyik gyökere, hogy ilyen nemzet – akármily gyötrelmes sorscsapások és gonosz igazságtalanságok is sanyargatják – mégis boldogabb jövőre fog ébredni, mert így kívánja az isteni igazságosság.(…)”

Forrás: https://puspokladanyanno.hu/2014/04/a-debreceni-39-gyalogezred-elso-vilaghaborus-tortenete/

 

Tiszti arany vitézségi érmes hőseink:

- Gömöry Árpád százados                                                                     

Mint százados és a 39. gyalogezred géppuskás századának parancsnoka 1914. szeptember 11.én Lesmowice-nél (Galicia) és mint a 3. honvéd huszárezred II. lövészosztályának parancsnoka, 1916. július 6-án Galusia-nál vívott harcokban tanúsított vitéz magatartásáért.

(Forrás: Vitézek albuma Bp. 1939. és Gömöry Árpád unokája)

- Regős (Róth) Ede százados
Mint a 39. gyalogezred előretolt osztagának és a III. géppuskás századnak parancsnoka az Isonzó-nál harcolt.
1917. október 28-án osztagával erőltetett menetben az egész hadseregből elsőnek érte el az Isonzót Az olaszokat, akik a Sagrado-i vashidat fel akarták robbantani, rövid, de igen súlyos küzdelemben elűzte s a robbanóanyagokat eltávolította. Ezzel lehetővé tette, hogy az őt követő csapatok a hídon zavartalanul átkelhettek.
Másnap Romans-ban egy ellenséges különítményt talált. Az olasz századost, a különítmény parancsnokát, pisztolyát előrántva, lefegyverezte s még két tisztet és 39 embert ejtett foglyul.

(Forrás: Vitézek albuma  Bp. 1939.)

- Sill Ede százados

Mint százados a 39. gyalogezred századparancsnoka a 3. Isonzó-csatában San Martino del Carso-nál vívott harcokban, 1915. október 23-án és 24-én századának kiválóan vitéz és eredményes vezetéséért. Továbbá, hogy egy ellenlökem végrehajtására döntő tanácsot adott, illetve az ellenlökemnél részt vett, miáltal az ellenség kezére jutott fontos állásrész ismét birtokunkba jutott.
Ez a 3. Isonzó-csata sikerére is nagy jelentőségű volt.

(Forrás: Vitézek albuma Bp. 1939.)

 

Arany vitézségi érmeseink:

- Barabás András - zls. 

- Berecz Ferenc - őrm.

- Bethendy Sándor - szkv.

- Boczkó Béla - zls. 

- Ciganek Hugó - tőrm.

1915. október21-én az olaszok két hadtesttel, tüzérségi előkészítés után támadást kezdett a St. Michelle szakaszt védő VII. hadtestünk állásai ellen.
A 17. hadosztályunk szakaszában indult fölényes olasz támadásokat a 61., 39. közös gyalogezred és a 24. vadász zászlóalj harcosai elkeseredett kézitusával verték vissza.

A 39. gyalogezred harcosai közül pédaadó bátorságukért és vakmerő vállalkozásaikért Kovács István, Kardos Sámuel és Pesits Sándor  tartalékos zászlósok, Ciganek Hugó törzsőrmester  valamint Geszti András szakaszvezetőaz arany vitézségi érmet érdemeltek ki.

(Forrás: Doromby-Reé: A magyar gyalogság Bp.)

- Csengeri Imre 2x (!!!) -thtts.

A Montello-ért vívott ádáz harcokban egy derék géppuskás szakaszparancsnok hős magatartását és eredményes működését örökítette meg arany vitézségi éremmel a 39. közös gyalogezred parancsnoksága .
Csengeri Imre tiszthelyettes a Piavén történt átkelést megelőzően azt a parancsot kapta századparancsnokától, hogy lopódzon át géppuskáival a folyó egyik szigetére, honnan, az átkelő századokat az ellenséges állások állandó tüzelésével támogassa. Feladatát kitűnő eredménnyel oldotta meg, miáltal nagy része volt abban, hogy az átkelés sikerült.
Midőn a trevisói vasútvonalért dúlt a harc s a késfokig menő tusákban zászlóaljának összes tisztjei harcképtelenekké váltak, Csengeri Imre tiszthelyettes átvette mintegy 400 bajtársának a vezetését és példás vitézségével oly lendületes támadásra ragadta őket, hogy az olaszok megfutamodtak s így a vasútvonalat megszállhatta. Elfoglalt fontos állását három napon át védelmezte megingathatatlan kitartással, miközben az olaszok 27 támadását verte vissza.
Csengeri tiszthelyettes hőstette méltón kelt csodálatot s egyik ragyogó példája a magyar altiszt értékének.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Daróczy Ambrus - zls.

A volt debreceni 39. gyalogezredbeli tartalékos zászlós 1916. március 15-én. a doberdói karsztfennsíkon lévő San Martino falutól délre vívott súlyos védelmi harcaink alatt, önként jelentkezett arra, hogy egy 80 főnyi kézigránátos osztag élén,  az olaszok által elfoglalt és már 50 órán keresztül hősiesen védelmezett árokrészünket lendületes kézigránát támadással visszafoglal.  A kemény kézitusában, amelyben a sző szoros értelmében, ember ember ellen harcolt, Daróczy zászlós ott vetette latba személyét, ahol példaadásra, lelkesítésre, embereink előrelendítésére leginkább szükség volt. Az árokrészt visszafoglalták és  ezenfelül 136 foglyot is ejtett (köztük 6 tisztet).
A vállalkozás végső sikere, kimagasló személyes közreműködésének tudható be, miből kifolyóan elöljárói, elismerésképen az arany vitézségi éremmel való kitüntetésre hozták javaslatba.

(Forrás: Magyar vitézi tettek gyűjteménye I. Bp. 1939.)

1915 márciusában, az 5. isonzói csataként elhíresült véres harcokban a mai San Martino del Carso (Olaszország) közelében a Monarchia 43. gyalogezredét az olasz támadás kivetette néhány védőállásból. A többszöri, sikertelen visszafoglalási kísérletekben a 39. gyalogezred is részt vett, megannyi hősi halottat veszítve a kérdéses állásokért folytatott harcban. A sikertelenség ellenére az újbóli támadásra még mindig 80 régióbeli katona jelentkezett, akik közül a hajdúnánási Daróczi Ambrus zászlós 15 főt választott ki a lehetetlen küldetésre.
A 16 vitéz 39-es az esti szürkületben végrehajtott merész rohama meglepte az olaszokat, és kézigránátzápor pusztította el a kiszemelt betörési ponton védő erőiket. Dacára annak, hogy jelentős túlerő várta hőseinket, katonáink kézigránáttal valamint közelharcban megtisztították az állás egy jelentős részét. Jellemzi a test-test elleni küzdelem borzalmát, hogy a Daróczi zászlóst már csaknem legyűrő olasz százados annak torkát igyekezett fogaival feltépni. A maroknyi csoport parancsnokát egyrészt saját lélekjelenléte és 12 tollú harci buzogánya mentette meg (ezzel sikerült mellbe vágni az olasz kapitányt), másrészt két hű katonája, akiknek bajonettjei átjárták az ellenséges tisztet.
Miután jelentős szakaszt sikerült elfoglalni, katonáink elbarikádozták az olaszok felé vezető lövészárkot, majd hozzáláttak a sajátjaiktól ez által elvágott, állásaikban rekedt olaszok megsemmisítésének. Sokat elmond, hogy a magyar katonák olyan eréllyel léptek fel a harc során, hogy olasz ellenfeleik nem pusztán tömegesen adták meg magukat, hanem önként adogatták saját fegyvereiket, kézigránátjaikat az azokból lassan-lassan kifogyó magyaroknak.
A véres küzdelem csak 4 óra múlva ért véget, a kis csapat teljes győzelmével. Sajnos, a siker áldozatokat követelt, egy 39-es katonát már hiába vártak odahaza ezután, míg két bajtársuk sebesülés miatt vált harcképtelenné. Elnézve azonban az ismert olasz veszteséget, hihetetlen, hogy 16 végsőkig elszánt 39-es mire volt képes! Fogolyként maradt az állásokban 136 olasz, meghalt és megsebesült 150-200, míg zsákmányként került az ezred kezére 266 puska. A kabai Juhász Imre egymaga 25 foglyot ejtett!
Utóbbi adatok alapján 500 fő körüli olasz erőt támadott a 16 hajdú vitéz, és sikerességüket emeli, hogy a megsegítésükre küldött saját erők közül 40-en haltak hősi halált úgy, hogy az olasz állásokig el sem jutottak!
Daróczi zászlós (a mellékelt képen már hadnagy) jelentését csak harmadnap írta meg, addig eszméletlenül, félrebeszélve viaskodott az átélt borzalmakkal. Miután felébredt, már várta a telegráfüzenet az arany vitézségi éremről, melyet március 26-án maga József főherceg tűzött a mellére. A katonák két-két hét szabadságot kaptak, míg többen külön elismerésben is részesültek. A zászlósukat megmentő két katona, a szintén nánási Kelemen Imre és a debreceni Gyöngy György 50-50 korona pénzjutalmat, valamint Tar és Szuromi gyalogosokkal együtt nagy ezüst vitézségi érmet kaptak.
Hőstettüket a mai utódok nem felejtik, egy nemzetközi gyakorlat alkalmával a nevezett 22-es védőállásból két szikladarabot hoztak haza a mai 39-esek, és ezek a sziklák ma elkísérik őket. Egy mindig az épületük előtt pihen, míg párja útra kel, és követi a zászlóaljat misszióba, gyakorlatra.
Zárásként búcsúzzon a sziklákon elhelyezett táblák felirata, emlékezve a 16 hős tettére:
„Egy 39-es kéz épített be egy lövészárok mellvédjébe az olasz fronton 1916-ban,
és egy 39-es kéz hozott el onnan 2012-ben.
Láttam a 39-esek dicső harcait, s tanúja vagyok utódaik helytállásának.”
SZERZŐ: Kiss Róbert zászlós (MH 5. Bocskai István Lövészdandár)
(FORRÁS: https://www.honvedelem.hu/cikk/47116)

- Darvassy István - zls.

1915. április 4-én az emlékezetes Húsvét hétfőjén történt, hogy az oroszok a Sztropkó környéki Szolnoknál hajnalban nagy erőkkel, meglepően betörtek a  debreceni 39. gyalogezred állásába. 
Ebben az öldöklő harcban Darvassy István tartalékos zászlós azzal tűntette ki magát, hogy szakaszával bámulatot keltő szívóssággal védte védőkörletét és még akkor is kitartott, amikor századának többi részei túlerők nyomásának engedve már visszamentek. Amikor pedig az oroszok betörtek a szomszédos szakasz árkaiba, Darvassy zászlós, egyik vitéz katonájával együtt, kézigránátharcban akadályozta meg az árkok felsodrását. Kiváló bátorságtól és példás magatartástól felbuzdulva, katonái hősiesen kitartottak, amíg a tartalékok vissza nem foglalták a veszendőbe ment árkokat. Darvasi zászlóst ezért a kiváló magatartásáért, mellyel válságos és magára hagyatott helyzetben vitézül megállotta helyét, az arany vitézségi érem adományozásával jutalmazták.

(Forrás: Magyar vitézi tettek gyűjteménye II. Bp. 1942.)

- Doró Lajos - hdpd.,

- Hegedűs Ferenc 

  és

- Kovács Mihály - tőrm.: A harmadik isonzói csatában a St. Martino mellett vívott súlyos harcokban kiválóan vitéz és önfeláldozó magatartásukkal szerzett érdemeik elismeréséül még több 39-es hőst tüntettek ki- az arany vitézségi éremmel.
Az egyik Doró Lajos hadapród, aki kötelességének hősies teljesítésekor az olaszokkal szembeni ádáz küzdelmekben hősi halált halt.

A másik Hegedűs Ferenc a 7. század szakaszvezetője, október utolsó napjaiban az elviselhetetlen tüzérségi- és aknatűzzel súlyosbított, többnapos veszteségteljes harcok után benyomultak az olaszok a lőszer hiányában lévő század árkaiba.
Hegedűs szakaszvezető 12 emberével egy közelben fekvő dolina peremén foglalt állást és a halottaktól, valamint a sebesültektől elszedett kézigránátokkal egész napon át sikeres ellenállást fejtett ki az előretörő ellenséggel szemben. Estefelé a sötétség beálltával sorba csúszott minden egyes emberéhez s ilyen szavakkal buzdította őket támadásra. „Fiuk! Szégyent hoztunk az ezredre. A digók elvették az állásainkat. Én nem merek az ezred szeme elé kerülni. Ha nem jöttök, én magam rohamozok." A derék 39-esek szívükre vették a szakaszvezető úr szavait s csak annyit mondtak dacosan „ha meghalunk is, megyünk." Arányosan elosztották egymás közt a még kéznél lévő muníciót, aztán hason csúszva megindultak a „digók" árkai felé. Megfelelő távolságról behajították kézigránátokat, majd éktelén harci lármával beugrottak az ellenséges árokba. Kegyetlen kézitusára került a sor, mely véres öldökléssé fajult. A felbőszült 39-esek nem kegyelmeztek sem elevennek, sem holtnak. Irgalmatlanul felkoncolták az olaszokat, akiken bosszút lihegve torolták meg 40 sebesült bajtársuk pusztulását, kiket addig lőtt az olasz tüzérség, míg egytől-egyig ki nem szenvedtek. Bosszújuk teljes volt. Negyvenhárom olasz halott maradt az állásban, de élő egy sem. Az állást megszállta Hegedűs szakaszvezető néhány emberével és a közben beérkezett tartalékerők segítségével továbbra is sikeresen megtartotta.
A harmadik Kovács Mihály törzsőrmester, aki szakasza élén küzdve, halálmegvétő bátorságával szerzett örökemlékű érdemeket a 39. közös gyalogezred dicső küzdelmeinek sikereiben.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Elekes Mihály - tőrm.

- Erdei János - őrv.

- Fehér János - thtts.

1915. október 23-án az olaszok a korábbi napoknál hevesebb tömeg támadásokat intézetek a St. Michele ellen.
A Hőfer jelentés szerint:
" az ellenségnek friss erőkkel minduntalan előrehajtott támadásai teljesen összetörtek ... gyalogságunk, különösen a 39-esek, állásaikat kézitusában visszaszerezték."
A 39. közös gyalogezreddel együtt védték ezt a szakaszt a 29-es népfelkelők.
A harcokban tanúsított kiváló vitézségükért arany vitézségi éremmel tüntették ki:
Fehér János és Kállay Géza zászlósokat,
Kovács Mihály törzsőrmestert,
Fritz Péter fegyvermestert,
Forgács Gábor szakaszvezetőt,
Nagy Károly tizedest.

(Forrás: Doromby-Reé: A magyar gyalogság Bp.)

- Fodor Kálmán -tiz.

A doberdoi fennsíkon 1916. március 13-án, San Martino tájékán, Fodor Kálmán, volt debreceni 39. gyalogezredbeli tizedes, önként jelentkezett annak a rohamjárőrnek az élére, melynek az egyik igen fontos, de a nap folyamán veszendőbe ment árkunkat kellett visszafoglalnia. Az olaszok közvetlen közelébe kúszva, Fodor tizedes, bajtársai élén elsőnek rontott az olaszok közé, majd a kézitusában kapott súlyos sebesülése ellenére is vitézül és bátran harcolt a túlerőkkel szemben, míglen ott a helyszínen, elvérzés következtében összerogyott és hősi halált halt. Minthogy pedig az árok visszafoglalása kizárólag Fodor tizedes kimagaslóan bátor, személyes vitézségének és páratlanul lelkesítő befolyásának volt az eredménye, hősi emlékét az arany vitézségi érem odaítélésének kieszközlésével örökítette meg hálás ezrede.

(Forrás: Magyar vitézi tettek gyűjteménye I. Bp. 1939.)

- Forgács Gábor -szkv.

1915. október 23-án az olaszok a korábbi napoknál hevesebb tömeg támadásokat intézetek a St. Michele ellen.
A Hőfer jelentés szerint:
" az ellenségnek friss erőkkel minduntalan előrehajtott támadásai teljesen összetörtek ... gyalogságunk, különösen a 39-esek, állásaikat kézitusában visszaszerezték."

(Forrás: Doromby-Reé: A magyar gyalogság Bp.)

- Fritz Péter - fegyverm.

1915. október 23-án az olaszok a korábbi napoknál hevesebb tömeg támadásokat intézetek a St. Michele ellen.
A Hőfer jelentés szerint:
" az ellenségnek friss erőkkel minduntalan előrehajtott támadásai teljesen összetörtek ... gyalogságunk, különösen a 39-esek, állásaikat kézitusában visszaszerezték."

(Forrás: Doromby-Reé: A magyar gyalogság Bp.)

- Frohne (Pórfy) Ede -zls.

A 10. isonzói csata idején a Fajti-Hriben, a 464-es jelzésű magaslat mögött volt tartalékban géppuskáival. Amikor a mély tagolású, sűrű sorokban támadó olasz gyalogság benyomult védőállásaink egy részére, meglepő oldaltűz alá vette fegyvereivel az olasz erőket, melyeknek súlyos veszteséget okozott. Azután a tüzérségi pergőtűzön keresztül a legmagasabb pontra vitte fel géppuskás szakaszát, hol több olasz támadást vert vissza, miáltal gyalogságunk ellenállását fokozta s új erőt öntött az emberfölötti harcokban elcsüggedt és megfogyatkozott embereinkbe.
A magaslaton az offenzíva egész idején kitartott és nagy része volt abban, hogy az olaszok támadása a Fajti Hrib-i védöszakaszon teljesen eredménytelen maradt. A keményszívű 39. közös gyalogezredbeli zászlóst, kiválóan vitéz magatartásával szerzett érdemeiért méltán érte a katonának járó legnagyobb elismerés.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Geszti András - szkv.

1915. október21-én az olaszok két hadtesttel, tüzérségi előkészítés után támadást kezdett a St. Michelle szakaszt védő VII. hadtestünk állásai ellen.
A 17. hadosztályunk szakaszában indult fölényes olasz támadásokat a 61., 39. közös gyalogezred és a 24. vadász zászlóalj harcosai elkeseredett kézitusával verték vissza.

A 39. gyalogezred harcosai közül pédaadó bátorságukért és vakmerő vállalkozásaikért Kovács István, Kardos Sámuel és Pesits Sándor  tartalékos zászlósok, Ciganek Hugó törzsőrmester  valamint Geszti András szakaszvezetőaz arany vitézségi érmet érdemeltek ki.

(Forrás: Doromby-Reé: A magyar gyalogság Bp.)

- Győrössy Imre - tőrm.

1916. augusztus 9-én azt a parancsot kapta, hogy szakaszával foglaljon állást Peteano község előtt és védje csapatának, a 39. közös gyalogezrednek visszavonulását. Alig helyezkedett el a kijelölt állásban, csapataink üldözésére kiküldött olasz kerékpáros osztag tűnt fel az országúton.
Györőssy Imre törzsőrmester megfelelő távolságra engedte magához a kerékpárosokat, azután gyors tüzeléssel szétszórta őket. Szakaszával a késő éjjeli órákig maradt helyén, bár az olaszok már köröskörül előrenyomulóban voltak. Csak akkor követte a visszavonulásban ezredét, midőn erre parancsot kapott. Az ellenség üldözése ellenére magával cipelt két fúrógépet, melyet később megmentés végett egy tüzérüteg parancsnokának adott át .

A kötelességét lelkiismeretesen teljesítő törzsőrmestert arany vitézségi éremmel tüntették ki.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Hajnal István - thtts.

Asiágónál az erődítményszerűen kiépített olasz állások ellen támadó 24. honvéd gyalogezred II. zászlóaljának rohama közvetlen az ellenséges állások előtt megtört. A fölényes gépfegyvertűz a támadó zászlóaljat tisztjeitől megfosztotta, támadó erejét teljesen megtörte s a további előrenyomulását lehetetlenné tette. A zászlóalj csüggedt erejének felfrissítése és a támadó arcvonal előresodrítása végett Huber Gyula hadnagy tartalékszázada bocsátkozott harcba, mely századhoz Hajnal István 39. közös gyalogezredbeli tiszthelyettes csatlakozott géppuskás szakaszával. Huber hadnagy az előrevonulás alkalmával megsebesült s így a géppuskákkal megerősített század további vezetésének nehéz feladata Hajnal tiszthelyettesre hárult. Hajnal a parancsnokságot át is vette s habozás nélkül lendületes rohamot vezetett az olaszok első vonala ellen. A lövész-géppuskásoktól támogatott roham hősies erőmegfeszítések és áldozatok árán sikerült is és az ellenséges állások elfoglalását eredményezte. Az elfoglalt állásokban Hajnal tiszthelyettes rendezte megtépett csapatát, azután újult erővel vonult fel az olaszok második vonala ellen. Az első vonalból menekülő olaszok ingadozóvá tették a második vonal ellenállását is, mely rövid küzdelem után szintén elesett. Időközben az olasz tartalékok felfejlődtek és a balszárnyat visszanyomva, oldalba támadták a zászlóaljat. Eme támadást azonban két géppuska leszerelte és a vonal birtokát biztosította. Rövid pihenő után a derekasan küzdő csapat folytatta előrenyomulását a harmadik olasz védővonal felé, hol már erőteljes ellenállásba ütközött. A makacs harcok során Hajnal tiszthelyettes is megsebesült s így az időközben beérkezett tartalékszakasz parancsnoka Körmendy főhadnagy vezette tovább a vitéz 24-esek dicső küzdelmét.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Harangi János - tiz.

Vakmerő éjjeli támadást hajtott végre a 39. közös gyalogezred egyik rohamjárőre 1917. július hó elején a Fajti-Hrib magaslaton. A rohamjárőrt Harangi János káplár vezette és az volt a feladata, hogy az ezred egyik védelmi szakasza ellen előretolt és drótakadályokkal megerősített ellenséges állását foglalja el.
Harangi káplár ügyes vezetésével sikerült is a vakmerő járőrnek az előretolt állásban lévő olaszokat meglepnie és az állást elfoglalnia. Feladatuk ezen első részének derekas elvégzése után sem álltak meg a  kitűnő 39-esek, hanem tovább nyomultak előre és egy ellenséges őrs foglyul ejtése után, mintegy száz lépés távolságra az elfoglalt vonaltól, egy sziklaodúba meglapuló olasz tartalékszázadra bukkantak.
Az éj leple alatt megtámadta Harangi káplár járőrével a betörés és tájékozatlanság következtében megriadt olasz századot, melyet tisztjeivel együtt foglyul ejtett s visszakísértetett zászlóaljához, őmaga három rettenthetetlenül vitéz bajtársával állást foglalt a sziklák mögött s az ellentámadásra készülő olaszokat addig tartóztatta fel, míg zászlóaljának két százada segítségére nem jött. A sikeres betörés az ellenséges előállások elfoglalásán és számos foglyon kívül még több géppuskát és aknavetőt is eredményezett.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Kállai Gábor - tiz.

1915. október 29-én az olaszok szívósan folytatták  támadásukat  St. Michele birtoklása érdekében.
A harc erősen ingadozott, a front jobb szárnyán, St. Martinó-nál az állásainkba betört az ellenség, hogy átkarolhassa a St. Michelle-n lévő honvédeket.
Az állásainkba  betört ellenséget, csak 29-én hajnalra sikerült a 39. gyalogezred katonáinak teljesen kivetni.
A harcokban tanúsított kiváló vitézségüket arany vitézségi éremmel jutalmazták: Sűtő Gábor, Szöllősi Lajos őrmestereket és Kállai Gábor tizedest.

(Forrás: Doromby-Reé: A magyar gyalogság Bp.)

- Kállay Géza - zls.

1915. október 23-án az olaszok a korábbi napoknál hevesebb tömeg támadásokat intézetek a St. Michele ellen.
A Hőfer jelentés szerint:
" az ellenségnek friss erőkkel minduntalan előrehajtott támadásai teljesen összetörtek ... gyalogságunk, különösen a 39-esek, állásaikat kézitusában visszaszerezték."

(Forrás: Doromby-Reé: A magyar gyalogság Bp.)

- Kalmár Lajos - hdpd.

1915. október 28-án az olaszok a korábbi napoknál hevesebb tömeg támadásokat intézetek a St. Michele birtoklása érdekében.
A harc erősen ingadozott, a front jobb szárnyán, St. Martinónál az állásainkba betört ellenséget, csak 29-én hajnalra sikerült a 39. gyalogezred katonáinak teljesen kivetni.
A harcokban tanúsított kiváló vitézségükért Kovács József törzsőrmester, Kalmár Lajos és Szoboszlay István az arany vitézségi éremmel lettek kitüntetve.

(Forrás: Doromby-Reé: A magyar gyalogság Bp.)

- Kása Károly - őrm.

Becsülettel teljesített 29 havi frontszolgálati ideje alatt mindenkor derekasan állta meg helyét és számos fényes haditettel gyarapította a 39. közös gyalogezred dicső harcait. Kötelességének lelkiismeretes és példásan vitéz teljesítése közben két ízben is megsebesült, melynek következtében rokkanttá vált. Már a doberdói fennsíkon kitűnt rettenthetetlen bátorságával és tisztek nélkül maradt bajtársai ügyes vezetésével. Ezrede 1915. október végén és november elején a karsztfennsíkon vívott súlyos harcokat az olaszokkal.
Kása Károly őrmester századának védővonalát szüntelen hevességgel támadták az ellenséges tömegek, mely harcokban a század hősies ellenállása közben teljesen felőrlődött. A súlyos veszteségek következtében majdnem teljesen megsemmisült század védővonalának egy részét végre is napokon át tartó ádáz küzdelmek után megszállták az olaszok. Ekkor Kása őrmester összeszedte mintegy 40 megmaradt emberét és lendületes erővel a megszállott árokrész ellen vezette őket. Feltartóztathatatlan erejű ellentámadással visszafoglalta az elveszett árkokat, a megszálló olaszok nagy részét pedig elfogta.
1918. év elején a Brenta-völgyben vívott harcok folyamán még egy vakmerő hőstettel gazdagította Kása őrmester hősi érdemeit. Páncélvonatjával keresztülrobogott az ellenség vonalán s mintegy 200 méternyire az olasz állások mögött összelőtte az ellenség két ütegét. Feladatának hősies teljesítése után sértetlenül hozta vissza vonatát és embereit.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Kecskés József - tőrm.

A S. Grado di Merna mellett vívott harcokban, október első napjainak egyikén sok hiábavaló vérveszteség után sikerült az olaszoknak a védelmi vonal egy részét áttörniük, miáltal a 39. közös- gyalogezred állásait az átkarolás veszélye fenyegette.
A válságos helyzetben Kecskés törzsőrmester kapott parancsot arra, hogy tartalékszakaszával. szorítsa vissza a vonalainkon-áthatolt olaszokat. Mintegy 20 fős szakaszával az esti órákban indult támadásra Kecskés törzsőrmester. Ügyes vezetéssel észrevétlenül az ellenség oldalába férkőzött és megfelelő távolságról néhány kézigránát kihajítása után megfélemlítő erővel tört rá az olaszokra. Elkeseredett kézitusára került a sor, melyben elszánt kíméletlenséggel harcoltak a vitéz 39-esek. Az olaszok csak nagy vér és emberáldozat útján tudtak egérutat venni és visszahúzódni. Kecskés törzsőrmester addig üldözte az ellenséget míg elfoglalt vonalainkat el nem érte és az összeköttetést ezrede egyes részei között helyre nem állította.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Kovács István - zls.

Dobpergésszerü tüzérségi tűz reszkedtette egész nap a levegőt, amikor a javában dúló harmadik isonzói csata idején, 1915 október 22-én Kovács István 39. közös gyalogezredbelí zászlós azt a parancsot kapta, hogy szakaszával szállja meg a József főherceg  vezetése alatt álló 7. hadtest állásainak Monté St. Michelétől délre eső egyik részét, hol már az előző napokon három század pusztult el az irtózatos ágyútűzben. A kijelölt árokrészt, az olaszok tartották megszállva és a rommá lőtt futóárkokon, valamint a köves terepen előrenyomuló szakasznak géppuska tűzzel nagy veszteségeket okoztak. Az állásaikból kiszorított katonáink a mindent megsemmisítő tüzérségi tűzben megbomlott idegzettel húzódtak meg a karszt kövei mögött s félig megzavarodva, vagy megsüketülve adták meg magukat sorsuknak. Tisztjeik legnagyobb részt elestek a többnapos ádáz küzdelmekben s így vezetők nélkül — szétszóródva elvesztették biztos harci egyensúlyukat. A gránátrobbanások piszkos, füst és por felhője borította ködszerű szürkeségbe a terepet, melyen hősi halált halt katonáink megcsonkított hullái és széttépett testrészei feküdtek szanaszét. A borzalmakat növelték a csapataink fölött keringő olasz repülők bombái, melyek égrengető robbanással hulltak katonáink közé.
Kovács zászlós lelkes lendülettel tört előre s szakaszába osztotta be a szétszórt erőket. Buzdító szavaival valamint harcra tüzelő bátor fellépésével az ezer veszedelem kőzött is oly erőteljes rohamra ragadta megnövekedett szakaszát, hogy betört az ellenség állásába, kiűzte az olaszokat s 60 foglyot ejtett, valamint két géppuskát zsákmányolt. Szakaszával megszállta a visszafoglalt árokrészt, mely előtt még ugyanazon napon több ellenséges ellenroham omlott össze a rendíthetetlenül kitartó 39-esek tüzében. A bekövetkezett éjszakát szétlőtt árkaik és drótakadályaik megerősítésére használták fel a derék 39-es vitézek, hogy a várható újabb ellenséges rohamoknak sikeresen ellenállhassanak. Másnap újult erővel lángolt fel a harc s a folytonos küzdelemben megfogyatkozott szakaszt, hősies ellenállása ellenére is kiszorították az olaszok emberfeletti erővel védett árkaiból. Már alig fele volt meg Kovács zászlós embereinek s tölténye is kifogyóban volt. Ekkor végső erőmegfeszítéssel szuronyrohamra vitte megmaradt néhány emberét Kovács zászlós, mely rohamnak nem tudtak ellenállni az olaszok. Fehér kendőket lobogtatva megadták magukat. Ezen utolsó rohamban azonban nyolc sebből vérezve súlyosan megsebesült a példás vitézséggel verekedő magyar zászlós, kit eszméletlenül vittek katonái a segélyhelyre.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Kovács József - tőrm.

1915. október 28-án az olaszok a korábbi napoknál hevesebb tömeg támadásokat intézetek a St. Michele birtoklása érdekében.
A harc erősen ingadozott, a front jobb szárnyán, St. Martinónál az állásainkba betört ellenséget, csak 29-én hajnalra sikerült a 39. gyalogezred katonáinak teljesen kivetni.
A harcokban tanúsított kiváló vitézségükért Kovács József törzsőrmester, Kalmár Lajos és Szoboszlay István az arany vitézségi éremmel lettek kitüntetve.

(Forrás: Doromby-Reé: A magyar gyalogság Bp.)

- Lőrincz  Lajos - szkv.

A Piavei csatában a 39. közös gyalogezred egyik zászlóaljára az a nehéz feladat hárult, hogy a Piave folyón keljen át és Nerveza községtől délre húzódó trevios-i vasútvonal egy részét szállja meg és azt tartsa. Lőrincz Lajos, ki egyik századnál volt szolgálatvezető, az ellenség földrengető pergőtüzében rettenthetetlen bátorsággal segédkezett abban, hogy elöljárói a századot a Piave folyón átvigyék és a kitűzött célt elérjék. A hősiesen . küzdő század lelkiismeretes és vitéz tisztikara a pokoli küzdelemben részint elesett, részint megsebesült.
Lőrincz szakaszvezető a vezetők nélkül maradt század felett habozás nélkül átvette a parancsnokságot és lelkesedésével, példásan vitéz magtartásával új erőt öntött embereibe. Előre vitte lelkes kis csapatát a kitűzött célig és megszállta a vasútvonalat. Az ellenség irtózatos pergőtüzek után 14 ízben kísérelte meg az előretörést, de a hős 39-esek helyükön maradtak és oroszlánokként küzdöttek a vasúti töltésért, mindaddig míg utolsó patronukat ki nem lőtték, utolsó kézigránátjukat ki nem dobták. Sőt még ezután is. Midőn minden lőszerük elfogyott, összegyűjtötték az ellenség hátrahagyott gránátjait és  48 órán át tartották hősi küzdelem árán megszerzett állásaikat. A kis csapat Lőrincz Lajos vezetésével lehetővé tette, hogy midőn már további előrehaladásra reménye nem volt, a mögöttes csapatok és anyagkészletek a Piave északi részére visszakerüljenek és hogy további ember és anyag veszteséget ne szenvedjünk. Ezen feladat betöltése után Lőrincz szakaszvezető századát csekély veszteséggel visszavitte, sőt három ellenséges ágyúval  és egyéb hadizsákmánnyal is szaporította anyagkészletünket. Hős magatartásáért arany vitézségi érem és őrmesteri. előléptetés volt a jutalma. Legnagyobb jutalmat , azonban a hadak Istenétől kapta, ki megengedte neki, hogy eme tűzförgetegből sértetlenül térjen vissza a békés életbe.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Nagy Károly - zls.

1915. október 23-án az olaszok a korábbi napoknál hevesebb tömeg támadásokat intézetek a St. Michele ellen.
A Hőfer jelentés szerint:
" az ellenségnek friss erőkkel minduntalan előrehajtott támadásai teljesen összetörtek ... gyalogságunk, különösen a 39-esek, állásaikat kézitusában visszaszerezték."

(Forrás: Doromby-Reé: A magyar gyalogság Bp.)

- Nagy László - őrm.

Mint a 39. közös gyalogezred IV. menetzászlóaljának egyik szakaszparancsnoka ment ki a harctérre. 1914. november elején alig hagyta el a vasúti kocsit a zászlóalj, azonnal harcba vetették az előrenyomuló ellenség feltartóztatására.
Az ellenséges erők, valamint az erdős terep felderítésére Nagy László őrmestert küldték előre, aki egy orosz járőr szétugratása után hamarosan az ellenség főerejébe ütközött. Ekkor bevárta harcvonalba fejlődött zászlóaljának megérkezését és mint századának oldalvédje bocsátkozott harcba. Lelkes buzgósággal, rettenthetetlen bátorsággal nyomult előre és heves tüzelésével szétzavart egy orosz üteget, mely támadó zászlóaljának oldalában akart állást foglalni.
Az ellenséges tüzérséggel vívott harca közben két orosz század támadta meg, mire Nagy őrmester szakaszának egy raját a támadó századokkal szemben állította fel, három raját pedig ügyes vezetéssel az oroszok hátába vezette és egy erélyes rajtaütéssel szétszórta őket. Az elkeseredett kézitusa közben fején súlyos puskaagycsapást kapott, de ennek ellenére sem hagyta abba a küzdelmet, hanem addig nyomult előre, míg századával az összeköttetést helyre nem állította s így a zászlóalj felől az oldalba támadás veszélyét teljesen el nem hárította.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Ó-Szabó Gábor - tiz.

1918. június 15-én a Mina körüli harcokban Ó-Szabó Gábor népfelkelő tizedes  kimagasló elszántságával tűnt ki. Rohamraja élén, áttörte a folyó partját védő erődítéseket, majd századának harcsávjában támadva lendületes iramban négy aknavetőfészkét és egy géppuskafészket foglalt el bámulatosan rövid időn belül.
Este azután önként jelentkezett járőrözésre. Az olasz védővonal egyik részén keresztül egy tüzelő ágyúüteg közelébe lopódzott, majd hirtelen kézigránát támadással széjjelrebbentette az üteg legénységét. Utána az elfoglalt ütegállásban fészkelődött be, ahol 4—5 órán át kitartott, azaz addig maradt, amíg az olaszok virradat körül ellentámadással az üteg elhagyására nem kényszerítették. Két nappal később rohamrajával egy főőrsön is rajtaütött, amelynél meglepő támadásával óriási riadalmat kelteit. A továbbiakban nehéz gránát robbanása következtében légnyomást kapott, mely harcképtelenné tette. De ekkor sem ment hátra a kórházba, amiként azt az orvos elrendelte, hanem megszökött és az ezred vonatánál bujt meg, ahonnan öt nap múlva, félig-meddig harcképes állapotban ismét szolgálattételre jelentkezett századparancsnokánál.

(Forrás: Magyar vitézi tettek gyűjteménye II. Bp. 1942.)

- Papp Mihály - thtts.

A bécsi 'Schützen-Divisio'-t sokszoros túlerővel támadták meg az olaszok a Montello-n és leszorították a magaslatról. Az elvesztett állások visszafoglalására a 39. közös-gyalogezred II.  zászlóalja kapott parancsot, mely Müller őrnagy vezetésével rögtön rajvonalba is fejlődött s az ellenséges tüzérség és gyalogság tűz fergetegében meg is kezdte előrenyomulását a Montello déli lejtőjén húzódó olasz vonalak felé. A borzalmas haláltánc közben kapta a parancsot Papp Mihály tiszthelyettes, hogy két géppuskájával törjön előre a hegytömb egyik magaslatára s az ott tüzelőállásban elhelyezett fegyvereinek tüzével kösse le az olasz erőket és ezáltal könnyítse meg zászlóalja haladását.
Papp tiszthelyettes erőltetett iramban el is érte a számára kijelölt helyet. Alig fogott azonban fegyverei felállításához, két ellenséges század közeledését vette észre. Az élen haladó olasz tiszt már fegyverét emelte fel a géppuskásokra, midőn Papp tiszthelyettes rettenthetetlen legényei egy jól irányzott kézigránát „salve-"t hajítottak az ellenséges század közé. Az alig 15—50 lépésnyi távolságra lévő olaszok közt leírhatatlan zűr-zavart okozott a kézigránátok robbanása és számos szétroncsolt testű bajtársuk visszahagyása mellett fejvesztetten rohantak vissza. Az így nyert időt fegyvereik felállítására használták fel a géppuskások és azonnal megindították a tüzet a hegytetőn bujkáló olaszok ellen, miáltal lehetővé telték zászlóaljuk részére az állások megszállását. Alig ért azonban a zászlóalj a magaslatra, megindult az olaszok ellentámadása. Papp tiszthelyettes a küzdelmek során az olaszok kezéből kiragadott két géppuskát is tüzelőállásba helyezte és négy fegyverének pusztító tüzelésével fényes sikerrel verte vissza a zászlóalja felé előre-hömpölygő ellenséges támadásokat.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Pesits Sándor - zls.

- Péter László - zls.

Mint a 17. rohamzászlóalj egyik szakaszának parancsnoka, a 39. közös gyalogezred élén küzdött a piavei átkelés alkalmával Péter László zászlós is, aki két rohamjárőrével az elsők közt érte el az ellenséges partot. Az ezred balszárnyzászlóaljának élén halálmegvető bátorsággal tört előre és hősies magatartásával feltartóztathatatlan lendületre ragadta embereit. Alig néhány órával az átkelés után már a Montello lejtőjén húzódó állásokat támadta, holott az ezred jobbszárnyán hadakozó zászlóalj az olaszok heves ellenállása következtében messze hátramaradt mögötte.
Ekkor azt a parancsot kapta zászlóalparancsnokától, hogy az ezred jobbszárnyzászlóaljának előretörését akadályozó olasz géppuskákat támadja meg és megsemmisítésük által tegye lehetővé az ezred egységes előretörését. Péter László zászlós rohamjárőrével heves kézigránátharcok árán utat tört magának a megerősített géppuskafészek irányában és másfél óráig tartó ádáz küzdelem után ártalmatlanná tette a gyilkos fegyvereket. Ezen nehéz feladatának sikeres megoldása után ernyedetlen harckészséggel nyomult tovább előre rohamjárőreivel és elismerésreméltó vitézséggel vette ki részét a Montello hegyen, valamint a trevisói vasútvonal mellett vívott több napon át tartó elkeseredett küzdelmekből.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Porfy Ede - zls.

- Sütő Gábor - őrm.

1915. október 29-én az olaszok szívósan folytatták  támadásukat  St. Michele birtoklása érdekében.
A harc erősen ingadozott, a front jobb szárnyán, St. Martinó-nál az állásainkba betört az ellenség, hogy átkarolhassa a St. Michelle-n lévő honvédeket.
Az állásainkba  betört ellenséget, csak 29-én hajnalra sikerült a 39. gyalogezred katonáinak teljesen kivetni.
A harcokban tanúsított kiváló vitézségüket arany vitézségi éremmel jutalmazták: Sűtő Gábor, Szöllősi Lajos őrmestereket és Kállai Gábor tizedest.

(Forrás: Doromby-Reé: A magyar gyalogság Bp.)

- Szabó Ferenc - atiszt.

A 39. közös gyalogezred jobbszárnyzászlóaljával kelt át a Piavén az 1918. június 15-ikén megindult támadás idején. Montello felé előretörő zászlóalja élén harcolt, mint rohamjárőr parancsnok, követésre buzdító, példás vitézséggel. Közvetlenül a Piave partján ellenálló tábori őrsök elűzése után részt vett a Montello elleni támadásban és az olasz árkok elfoglalása közben tanúsított kiválóan vitéz és eredményes magatartásával tűnt ki.
Egyike volt azoknak, akik úgy az átkelésnél, mint á Montello-n lefolyt nehéz harcokban, valamint a később történt visszavonulás alkalmával önkéntes vállalkozásaikkal fáradhatatlanul küzdő ezredüknek elévülhetetlen szolgálatokat tettek és ezáltal feledhetetlen érdemeket szereztek. A harcok folyamán rohamjárőrével számos foglyot ejtett, géppuskákat zsákmányolt és élete kockáztatásával fontos felderítéseket végzett.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Szabó Gábor - tiz.

A 17. gyaloghadosztály dicső emlékű ezredeinek hősies erőmegfeszítése a magyar harci erények oly tüneményes megnyilatkozásával gazdagította háborús történelmünket a piavei csatában, mely soha el nem múló fénnyel ragyogja be a magyar katona vitézségét és önfeláldozó készségét.
A feltartóztathatatlan lendülettel előretörő magyar ezredek, sorjában nyomultak be az olasz védelmi állások egyes vonalaiba, de a súlyos harcok közben elszenvedett nagy vér- és emberáldozat árán elért sikereik biztosítására már nem volt elég  erejük. A harcba dobott pihent olasz tartalékerők nyomása oly súllyal nehezedett megritkult soraikra, hogy kénytelenek voltak a nyomásnak engedni és elért sikereik egy részét feladni.
A több napon át ingadozó szerencsével folyó harcok közben Szabó Gábor 39. közös gyalogezredbeli tizedes azt az utasítást kapta századparancsnokától, hogy az olaszoktól újból megszállott Nervaza falut tisztítsa meg az ellenségtől. Szabó, aki már az előző napok harcaiban is maradandó érdemeket szerzett vitéz magatartásával, rohamjárőrével vakmerő támadást intézett a túlnyomó ellenséges erőtől megszállott falu ellen. Igen heves küzdelmek után kétszer is benyomult a helységbe, de a harcba vetett olasz tartalékerők mindannyiszor visszaszorították a vakmerő rohamjárőrét. A makacs tizedes azonban nem hagyta magát, hanem harmadszor is nekirontott Nerveza községnek. Harmadik rohama sikerrel is járt. Elűzte az olaszokat és számos géppuskát zsákmányolt. Egy közelében felrobbant aknától azonban súlyos légnyomást kapott és eszméletlenül szállították vissza a segélyhelyre, honnan néhány napi pihenés után önként tért vissza örömben és szenvedésben egybe forrott bajtársaihoz

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Szabó István - tiz.

Az olaszok Montello-n  leszorították a magaslatról csapatainkat. Az elvesztett állások visszafoglalására a 39. közös gyalogezred II. zászlóalja kapott parancsot, aminek végrehajtása átmeneti sikerrel járt.

Az elért sikerek kivívásában kimagasló érdemei voltak Szabó István tizedesnek, aki az  egyik géppuska irányzója volt, kinek bátor viselkedése kitartásra és félelmet nem ismerő elszántságra buzdította bajtársait. Éles szeme észrevette az ellenség minden megmozdulását, biztos keze pedig minden megmozdulást a biztos halállal torolt meg.
Kiválóan hős magatartása elismeréséül arany vitézségi éremmel tüntették ki.

Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.

- Szenderffy Emil 2x (!!!) - tiz.

A 17. gyaloghadosztály kötelékében küzdő 39. közös gyalogezred Dominik ezredes parancsnoksága alatt a San Salvator nevű magaslat mögött gyülekezett a Piaven keresztül végrehajtandó támadó csatára. A támadás napját megelőző estén az ezred egyik zászlóalja Popovics alezredes vezetésével Mina falucska mellett helyezkedett el, hogy másnap reggel pontban 6 óra 30 perckor megkezdje a támadást. Az előre megállapított terv alapján Szenderffy Emil önkéntes tizedes azt a parancsot kapta zászlóaljparancsnokától, hogy június 15-én reggel, zászlóalja támadását negyed órával megelőzően keljen át a Piave folyón, a túlsó parton elhelyezett olasz tábori őrsöket semmisítse meg és szakaszát járőrökre osztva törjön utat utána, az nyomuló zászlóaljának. Szenderffy önkéntes a kitűzött időben a Piave töltése mögött elrejtett négy csónakot elszánt legényeivel a vízre eresztette s az ellenség pokoli ágyútűzében nekiindult a túlsó partnak. Tüzérségünk támogatásával, különösen pedig a reggeli köd és a  sűrű robbanások okozta füstfelhő leple alatt sikerült is neki veszteség nélkül partot érnie, ahol azonban az olasz tábori őrsök erős gyalogsági és géppuskatűzzel fogadták. A veszélyes helyzetbe került kis  csapat erélyes rohamra ment a makacsul védekező olaszok ellen. Halálmegvető kézigránátharcban és gyilkos kézitusában megsemmisítette, illetve foglyul ejtette az előretolt állásokban szívósan ellenálló olaszokat, miáltal teret nyert az utána átkelő zászlóalj harcba fejlődésre. Az első támadó hullám beérkezése után megkezdte Szenderffy önkéntes előrenyomulását a Montello hegygerincen végig húzódó első olasz védelmi vonal ellen.
Az ellenséges gyalogság és tüzérség féktelén tüzelésében történt előretörése nagy veszteséggel járt s mire az olasz főállások elé ért, már emberei nagy része elesett, vagy megsebesülve lemaradt. Az a lelkes lendület azonban, mely szédületes iramban lendítette előre a kis csapatot, nem ismert akadályt.  A drótakadályok átvagdosása után betörtek az olasz vonalba s kézigránátokkal megkezdték az árkok felgöngyölítését. Elfoglalták annak egy részét, azután egy, több géppuska által védett kaverna megtisztításához fogtak, melyben számos olaszt ejtettek foglyul. Zászlóalja közelgésének láttára tovább folytatta előrenyomulását Szenderffy önkéntes. Az itt-ott felbukkanó akadályokat legyőzve, el. is érte az olaszok harmadik vonalát, melyet zászlóaljával két napon át tartott. Az óráról-órára erősbülő ellenséges tüzérségi tűz azonban június 17-én már oly mérveket öltött, hogy a zászlóalj és a vele szomszédos csapatrészek helyzete a nagy veszteségek miatt tarthatatlanná vált. Ekkor Szendcrtfy önkéntes arra kapott parancsot, hogy egy különösen sok veszteséget okozó olasz üteg ágyúit robbantsa fel. Az önfeláldozóan szolgálatkész és rettenthetetlen önkéntes négy merész emberével felderítette az olasz üteg állását és az azt védő géppuskafészkek között észrevétlenül előrecsúszva, húsz lépésnyi távolságban közelítette meg a szüntelenül tüzelő üteget. Ekkor rajtaütött az üteg legénységén és az előre elkészített ekrazit töltésekkel felrobbantotta az ágyuk csöveit. Ezután zászlóaljával elkeseredett nekilendüléssel Sevilla irányában Treviso felé tört élőre, Szenderffy önkéntes szakasza, mint irányszakasz haladt  a zászlóalja élén és borzalmasan véres küzdelmek között el is érte Sevilla falut, de az olasz tartalékok érezhető beavatkozása következtében kénytelen volt a Nervesa felé vezető műúton visszavonulni. Ezrede a példátlanul hősies és véres küzdelmek közben, az elszenvedett nagy veszteségek következtében teljesen elgyengült és erőtlennek bizonyult az olasz ellentámadások feltartóztatására. A harcba bocsátkozott 41. honvéd hadosztállyal együtt megkísérelte ugyan még egyszer az előretörést, de a mindent ellepő olasz tartalékok sűrű tömegeivel vívott kétségbeesett harcaiban csak tetézte a pusztulást. A halálmegvetően harcoló 39-eseknek végre is a szükséges hadiszerek utánpótlásának hiányában vissza kellett vonulniuk. Az utóvédharcokban Szenderffy önkéntes is súlyosan megsebesült, de vértől elborítva is utolsónak hagyta el dicső küzdelmeinek színhelyét. .

E hős önkéntes, aki 41 havi harctéri múlt ragyogó fegyvertényeivel büszkélkedhetik, kiválóan vitéz magatartásáért két ízben is kiérdemelte a hősök hőseinek járó legszebb kitüntetést. Egyik aranyérmének1 emléke a 10. isonzói csatához fűződik, a másik pedig Montilló-hoz.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- dr. Szoboszlay István - zls.

Monte St. Michelétől délre St. Martíno község mellett volt állásban szakaszával a 3. isonzói, csata idején. Az olasz gyalogság az első nekirohanások kudarcai után néhány napig szünetet tartott és 1915. október hó vége felé ismételte meg újra fokozott erővel támadásait. Amint akkor már a fejlett haditechnika folytán szokásos volt, hatalmas ágyú és akna pergőtűz bontotta vonalainkat, melyet csak akkor követett az, olasz gyalogság támadása, amikor már élő lelket nem sejtett állásainkban. Csapataink azonban a lehetőséghez képest ügyesen használták ki a sziklás terepet s a tüzérségi tűz idején dolinákban, kőodúkban bújtak meg s ott várták a gyalogsági támadásokat.
Szoboszlay István, 39. közös gyalogezredbeli zászlós az október hó végén bekövetkezett támadás idején ezrede védővonalának egyik legveszélyesebb szakaszán volt,  ügyes vezetésének köszönhető, hogy szakasza csak néha szenvedett súlyosabb veszteséget. A vele szomszédos, másfélszázadnyi kiterjedésű lövészárokban azonban halotti síri csend honolt, amikor az olasz gyalogság támadása ezen árokrész ellen megindult. Szoboszlay zászlós tisztában volt az esetleges betörés következményeivel, azért szakasza egy részével arcvonalat változtatott a fenyegetett árokrész félé és mielőtt még benyomulhattak volna, heves tüzeléssel szétszórta az ellenséges századokat. Tüzérségünk hathatósan támogatta hősi munkájában, melynek eredményeként az olaszok száz-meg száz halottjuk és sebesültjük visszahagyásával fejvesztetten menekültek el. Ezen lélekjelenlétre valló, gyors beavatkozásával nemcsak emberéletben okozott nagy károkat az ellenségnek Szoboszlay zászlós, hanem az állások megvédése által súlyos következményeknek is elejét vette.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Szolnoki János - zls.

Derekasan megharcolta a harcát. Az első perctől az utolsóig kemény akarattal tört előre hazájáért és a becsületért, melynek hűséges szolgálatában a Montel-lóért vívott csatában gránátszilánktól kapott sérülés következtében1 hősi halált halt.
Arany vitézségi érmét a 7.  isonzói csatában érdemelte ki.
S.Grado di Merna fölölt volt állásban két géppuskájával 1916. szeptember közepén, amikor hetek óta tartó izgalmas csatározások után ellenállhatatlan erővel indultak meg az olasz támadások. Ezredét néhány nappal a támadás előtt leváltották, de rá és két géppuskájára további  is szükség volt. A 39. közös gyalogezred VII. zászlóaljával a 212-es magaslatot védte az ellenséges támadásokkal szemben. A harcba vetett pihent olasz ezredek, borzalmas erejű tüzérségük támogatásával elkeseredett harcok után megszállták elcsigázott csapataink első vonalát és nagy erőfeszítéseket tettek sikereik kiszélesítésére. De hiába volt minden erőlködésük, mert a 212-es magaslat megingathatatlanul tartotta magát. Szolnoki zászlós géppuskái. Irgalmatlan tűzzel söpörték végig az egész terepet s vérbe fojtották az olaszok minden megmozdulását. Az olasz gyalogság tüzérségéhez folyamodott, mely összpontosított tűzzel borította be a 212-es magaslatot, honnan Szolnoki zászlós géppuskái ontották a halált. Füstölgött az egész környék suhogó-búgó gránátóriások egymásután robbantak haragos lánggal és földrengető robbanással a gépfegyverek körül. Hatalmas szikladarabok, süvítő vasszilánkok csapkodtak szerteszét s mikor már a gránátok százai szántották fel a kicsi földdarabot, melyen kemény daccal uralkodott egy hős magyar zászlós, fokozott mértékben lángolt fel ismét a gyalogsági harc.
Kövekről-kövekre szökdeltek előre az olaszok a sziklás terepen, hol már a halottak is száz halált haltak. De  ismét kattogni kezdtek Szolnoki zászlós géppuskái és letarolták a támadó hullámokat. Kudarcuk után az északi lejtőn kísérelték meg az olaszok a gépfegyverállások elfoglalását, de igyekezetük az ördögi gépfegyverek tüzében itt is vad futássá változott. Időközben a 39-es ezred tartalékai megszállták a második védelmi vonalat és sikeresen felvették a harcol az olaszokkal. Szolnoki zászlóst kötelességének hősies teljesítése után szintén visszarendeljék a második vonalba, hol lankadatlan eréllyel folytatta küzdelmét, mely az olasz támadások teljes megfékezésére vezetett.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921)

- Szőllősi Lajos - őrm.

1915. október 29-én az olaszok szívósan folytatták  támadásukat  St. Michele birtoklása érdekében.
A harc erősen ingadozott, a front jobb szárnyán, St. Martinó-nál az állásainkba betört az ellenség, hogy átkarolhassa a St. Michelle-n lévő honvédeket.
Az állásainkba  betört ellenséget, csak 29-én hajnalra sikerült a 39. gyalogezred katonáinak teljesen kivetni.
A harcokban tanúsított kiváló vitézségüket arany vitézségi éremmel jutalmazták: Sűtő Gábor, Szöllősi Lajos őrmestereket és Kállai Gábor tizedest.

(Forrás: Doromby-Reé: A magyar gyalogság Bp.)

- Tarcsy Sándor - zls.

A volt debreceni 39. gyalogezred IV. zászlóaljának a Karszt fennsíkon lévő Fajti-hrib magaslaton az olasz állások ellen végrehajlott éjjeli vállalkozásánál 1917. június 4-én az arany vitézségi érmet kiérdemelte Tarcsy Sándor tartalékos zászlós. Aki a legválságosabb percekben, saját kezdeményezéséből vezette ellentámadásra tartalékban visszatartott szakaszát. Öntevékeny harcba avatkozása pompásan sikerült, mivel a válság helyén már-már fölénybe kerekedett olasz gyalogságot visszavetette és ezzel a helyzet egyensúlyát helyreállította.

(Forrás: Magyar vitézi tettek gyűjteménye II. Bp. 1942.)

- Varga Sándor - szkv.

1917. május 10-én, hatalmas tüzérségi előkészítés után megrohanták az olasz tömegek a 39. közös gyalogezred állásait, hogy kiragadják kezükből a Fajti-Hrib 464-es jelzésű csúcsát. A kemény harcokban megedzett debreceni legények pusztító: tüzelésé azonban meghiúsította az olaszok nagy garral bevezetett támadását. A véres kudarcon feldühödött ellenség, erre irgalmatlan ágyútűzzel borította be a 39-esek állásait, hogy lehetővé tegye az oly fontos magaslat elfoglalását. Órákon át tartó tüzérségi, tűz után  újból. megindult az ellenséges tömegek támadása, de minden erőmegfeszítésük hiábavalónak bizonyult.
A hős 39-esek az olaszok tizenhat rohamát verték vissza. Négy napon át dúló szakadatlan harcok után, — mely harcokban az ezred egyik zászlóalja eredeti létszámának 10 százalékára csökkent, — végre sikerült az ellenségnek az állásba betörni s egyes helyeken az ezred háta mögé előrenyomulni.
Ekkor Varga szakaszvezető, aki géppuskáival már eddig  mérhetetlen veszteségeket okozott az ellenségnek, egy futóárokban helyezte el fegyvereit és a körülötte harcoló olaszokat oly meglepő és hatásos tűz alá vette, hogy két tűz közé szorulva, kénytelenek voltak azok megadni magukat. Közel 2000 fogoly és 8 géppuska jutott a 39-esek kezére, kik azután lendületes ellentámadásban visszafoglalták elvesztett állásaikat. Az elért siker elsősorban Varga szakaszvezető érdeme volt, amiért meg is kapta méltó kitüntetését: az arany vitézségi érmet.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Vitkovics (Völgyi) János - őrm.

Az 5. közös gyalogezred eme  derék őrmestere, akit 42 havi harctéri szolgálati ideje alatt kiváló érdemei elismeréséül több ízben ért méltó kitüntetés, arany vitézségi érmét a debreceni 39-es bakák soraiban érdemelte ki. Mint az egyik géppuskás szakasz parancsnoka, a 11. századdal kelt át a Piavén és vetekedő hősiességgel támogatta bajtársait az ellenséges állások ellen intézett támadásokban, valamint a Montello lejtőjén vívott heves harcokban.
Az átkelést követő harmadik napon, mikor a konokul védekező olaszok visszaszorítása végett megindult küzdelem újult erővel lángolt fel, Vitkovics János őrmester alaposan megcsappant szakaszával több, mint 300 olasz foglyot ejtett és hat géppuskát zsákmányolt. A gyilkos kézitusákban megtépett ellenség pillanatnyilag megingott ugyan de a tüstént harcba vetett tartalékerők segítségével  újból talpra ugrott s megszilárdította frontját.
A derekasan küzdő 39-esek alig haladtak előre, máris kemény ellenállásba ütköztek. Állást vettek tehát, hogy az olaszok ellentámadásaival szemben megvédhessék magukat. A harcok folyamán Vitkovics őrmester halálos elszántsággal küzdő szakasza két napon át volt az ellenségtől körülzárva. Dacára azonban látszólag reménytelen helyzetének, nem adta fel a küzdelmet a bátor géppuskás csapat, hanem kitartott mindaddig, míg egy alkalmas pillanatban hős parancsnoka vezetésével keresztül nem törhette magát az ellenség gyűrűjén.
Vitkovics őrmester feledhetetlen érdemeket szerzett a piavei csata nehéz napjaiban s méltóvá tette hősi emlékét az utókor megbecsülésére.

(Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.)

- Wolf Ferenc - zls.

A világháború alatt katonai szolgálattá önként jelentkezett s a cs. és kir. 39. gy. e. kötelékében az orosz harctéren küzdött. Részt vett az 1914. évi karácsonyi nagy kárpáti harcokban és Duklánál olyan egyedülálló hőstettet vitt véghez, mellyel méltán kiérdemelte az arany vitézségi érmet. Hősiességei még az is emeli, hogy önként vállalta az orosz vonal mögötti felderítést és srapnelltöl megsebesültén is elvégezte a reábízott feladatot. Amikor József főherceg a kötözőbe küldte azzal, hogy pihenje ki magát, továbbra is a tűzvonalban maradt, hogy védje az ezeréves határt.
Két nappal később az orosz elfoglalta az utolsó magaslatot, mely védte édes Hazánk határát, ekkor új parancs érkezett a 39. gy. e.-hez, verjék ki szent halárainkról az oroszt, mert betör hazánkba s akkor szörnyű szerencsétlenség szakad ránk!
Wolf Ferenc szakaszával mint első rohamozott, betört az orosz vonalakba ahol hősi halált halt.

Igazi magyar katona volt, hős, hazáját szerető, ki tettekkel bizonyította be a honfiúi kötelességet s ott halt hősi halált, ahol az ellenség először akarta átlépni az ezeréves magyar határt.

A dicsőségesen kiérdemelt arany vitézségi érmet a hadsereg parancsnokság már csak a hős szüleinek küldhette meg.

(Forrás: De Sgardelli: A Felvidék és Kárpátalja hadtörténete Bp. 1941.
Bálint Ferenc)

 

Forrás- és linkajánló